Zsírtartalom-csökkentés

A zsírok alapvető élettani folyamatokat látnak el a szervezetben: egyrészt energiát biztosítanak a testünk működéséhez, másodsorban vannak olyan vitaminok (A, D, E, K), amelyek kizárólag zsírban oldódnak, harmadrészt a zsírok fontos szerepet játszanak a sejtfal felépülésében, a hormonháztartásban, a szervezet hőháztartásának fenntartásában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az energia-bevitelünk 15–30 százaléka származhat zsírokból. Magyarországon, de az európai országokban is az ajánlott mennyiségnél jóval többet fogyasztunk. A hazai lakosság teljes energia-bevitelének mintegy 37-38 százaléka a származik zsírfogyasztásból!

Az egészség megőrzéséhez tehát fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű zsír fogyasztása. A fogyasztóknak ugyanakkor meg kell tanulniuk, hogy melyik tápanyagból mekkora mennyiség elfogyasztására van szükségük. A zsírok esetében ennek különösen nagy szerepe van.

Zsírsav típusok, napi ajánlott bevitel

Az elfogyasztott zsírok mennyisége mellett, – hatásuk szempontjából – azok összetételének is igen jelentős szerepe van. A táplálkozástudományi ajánlások szerint a telített zsírsavak mennyisége a teljes energia- bevitelnek legfeljebb 10 százalékát, az egyszeresen telítetlen zsírsavaké legalább 12-14 százalékát, a többszörösen telítetlen zsírsavaké pedig legalább 6–8 százalékát tegye ki.

A korszerű táplálkozástudományi elvek alapján a zsírok közül a telítetlen zsírok fogyasztását kell előnyben részesíteni, a telített és transzzsírok fogyasztását mérsékelni kell. A legnagyobb mennyiséget a főként a növényi olajakban megtalálható telítetlen zsírokból kell fogyasztanunk, a telített- és transzzsírokból pedig csak mértékkel ajánlatos. A fogyasztók az élelmiszerek csomagolásáról tájékozódhatnak az adott termék zsírtartalmáról és sok esetben az ajánlott napi bevitel mennyiségéről. Étrendünk összeállításakor erre figyelemmel kell lenni! A magyar táplálkozási szokások preferálják a telített zsírokat tartalmazó fogásokat, ezért hangsúlyozottan fontos a hazai fogyasztók tudatossága az ajánlott napi zsírmennyiség betartása érdekében az ételek otthoni elkészítése során is. Napi étrendünkben nem csak az élelmiszeripar által előállított előrecsomagolt élelmiszerek szerepelnek, hanem a saját magunk által előállított fogások is!

Fontos tudni, hogy természetesen nem csak a feldolgozott élelmiszerek, hanem az azokat alkotó természetes alapanyagok is tartalmaznak zsírokat, így telítetlen, transz- és telített zsírsavakat is. Eltérő lánchosszúságú, de (zömében) telített zsírsavak alkotják a vajat, a sertészsírt, a mangalica-zsírt és a kókuszzsírt is.

 A zsírok szerepe az élelmiszeriparban

A fejlett országokban, ahol a fogyasztóknak bőséges élelmiszer-választék áll rendelkezésükre, az élelmiszerek kiválasztásánál fontos szerepet játszik az adott termék ízletessége, konzisztenciája. Az élelmiszer zsírtartalma pedig hatással van az élelmiszer állagára és ízére, valamint a zsírok és olajok vivőanyagként is szolgálnak a zsírban oldódó íz összetevők számára. A zsírok és olajok tulajdonságai ugyancsak nagyon fontos technológiai szerepet játszhatnak a feldolgozott élelmiszerek előállítása során, valamint befolyásolják a késztermék textúráját és megjelenését.

Terítéken az élelmiszerek zsírtartalmának csökkentése

Az élelmiszerek telített zsírsav-tartalmának csökkentése régóta napirenden van az élelmiszer-feldolgozó vállalatok fejlesztési törekvéseiben.

Az Együtt a fogyasztókért kezdeményezés keretében az élelmiszerek telített zsírsav-tartalmának csökkentése érdekében elfogadott vállalásunk:

Hozzásegítjük fogyasztóinkat a nemzetközi táplálkozási ajánlások szerinti telített zsírbeviteli mérték eléréséhez.*

*Az egyes összetevők felhasznált mennyiségének csökkentésére, illetőleg a termékfejlesztésre vonatkozó vállalások részleteit az aláírók az egyes termékkörök vonatkozásban külön dolgozzák ki.

Csatlakozott vállalkozások:

Bunge Zrt.

Intersnack Magyarország Kft.

Natura Margarin Kft.

Nestlé Hungária Kft.

Unilever Magyaország Kft.

 

Transzzsírsav-tartalom

Hogyan keletkeznek a transz-zsírsavak?

A transz-zsírsavak háromféle módon keletkezhetnek: kérődző állatokban a takarmányok bélbaktériumok általi lebontásakor, az élelmiszeripari feldolgozás során végrehajtott hidrogénezés következtében, valamint alacsony (1 százaléknál kisebb) mennyiségben a többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag étolajok (pl. napraforgó-, repceolaj) finomítása során, az olaj magas hőmérsékletű kezelése (dezodorálása) révén.

Milyen élelmiszerekben találhatók transz-zsírsavak?

Az elmúlt időszak transz-zsírsavakról szóló híradásai termékcsoportokról szóltak, tévesen sugallva azt, hogy az adott kategóriába tartozó valamennyi termék transz-zsírsav tartalma kifogásolható. Így kerültek célkeresztbe a többször felhasznált sütőolajok, egyes édesipari termékek és sós ropogtatnivalók, pékáruk, kész- és félkész ételek, instant- valamint cukrászati termékek. Az általánosítás azonban ebben az esetben sem elfogadható, hiszen a gyártók jelentős része a fenti termékcsoportokba tartozó élelmiszerek vonatkozásában komoly termékfejlesztést hajtott végre, melynek következtében nagyon sok termék transz-zsírsav tartalma jelentősen csökkent. A magas transzzsírsav-tartalom tekintetében sem lehet tehát egyes termékkategóriákat kiemelni és általános véleményt alkotni, az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmának megállapítása kizárólag az egyedi termék vonatkozásában lehetséges.

Milyen szabályozás van hatályban a transzzsírsavakra vonatkozóan Magyarországon?

Az élelmiszerek megengedett mesterséges transzzsírsav-tartalmára vonatkozóan hazánkban jogi szabályozás került bevezetésre 2014-ben. Az átmeneti időszak leteltét követően (2015. február 18. után) csak olyan élelmiszer hozható majd forgalomba Magyarországon, melynek transzzsírsav tartalma a termék össz-zsírtartalmára vonatkoztatva nem haladja meg a 2g/100g értéket.

Bővebb információt a transzzsírsavakkal kapcsolatban itt talál, valamint egyes konkrét termékek transzzsírsav-tartalmáról keresse fel az OÉTI honlapján található listát itt.

Az Együtt a fogyasztókért kezdeményezés keretében az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmának csökkentése érdekében elfogadott vállalásunk:

Termékeink 80%-ának részlegesen hidrogénezett növényolajból származó TFA szintjét 2019. december 31-ig 1,5 % alá csökkentjük**.

**Kivéve a 71/2013 (XI.20.) EMMI rendeletben meghatározott 20 %-nál, illetve 3 %-nál alacsonyabb zsírtartalmú termékeket.

Csatlakozott vállalkozások:

Bonafarm Csoport-Pick Szeged Zrt

Bonbonetti Choco Kft.

Detki Keksz Kft.

Eispro Kft.

Frieslandcampina Hungaria Zrt.

Intersnack Magyarország Kft.

Nestlé Hungária Kft.

Piszkei Öko Kft.

 

 

3vissza